Daniel Goleman “özönvíznek” nevezi azt az állapotot, amikor elragadnak bennünket az érzelmeink, így kommunikációnk óhatatlanul félresiklik, vitába, veszekedésbe, sértődésbe torkollhat. Goleman szerint a férfinem ebből a szempontból sebezhetőbb, érzékenyebben érinti az érzelmi vihar.

Ha egy házasságban, párkapcsolatban, vagy bármiféle emberi kapcsolatban azt érezzük, hogy elveszítjük az önkontrollt, ami ahhoz vezet, hogy gyakorta eltérünk a vita tárgyától, különféle régi, vélt vagy valós sérelmeket hánytorgatunk fel, esetleg sértődött passzivitásba vonulunk, falat emelünk a másik fél és magunk közé, akkor érdemes egy lépest hátra lépni. Nem szégyen azt mondani, hogy “időt kérek”, szeretném higgadtan átgondolni a kérdést.

Egy másik lehetséges módszer – a sok közül – a vita békés rendezésére az, hogy megmaradok a konkrét tárgynál, figyelek arra, hogy ne tegyek általános megjegyzéseket a másik félre: “te ilyen vagy olyan vagy” (lusta fráter, felelőtlen, stb.). Ehelyett szerencsésebb konkrétan leírni a problémát, a hozzá kapcsolódó érzéseinket, és az ide tartozó kérésünket, javaslatunkat. Például a másik fél nem végez el valami olyan feladatot, amelyre megkértük, ami az ő dolga lenne, akkor az nem sokat javít a helyzeten, ha ezt a szemére vetjük, olyan általános minősítő jelzőkkel illetve, amelyek mint embert leértékelik. Így nem célszerű a másik fejéhez vágni, hogy “lusta disznó vagy”, “teszel mindenre”, “csak magaddal törődsz”. Mert ez bántó, és valljuk be, nem is igazságos. Ha azonban azt mondjuk, hogy “Nézd, ezt múlt hétre ígérted, azóta kétszer is emlékeztettelek rá, hogy fontos lenne megcsinálni, és látom, hogy ma is változatlan a helyzet, ez engem nagyon elkeserít, és bosszant. Kérlek segíts nekem azzal, hogy nem halogatod tovább ezt a munkát. Örömmel segítek benne, ha tudok.”

Az ilyen megközelítés mindössze rámutat a kialakult helyzetre, az ezzel kapcsolatos érzéseimre és szükségleteimre, anélkül, hogy az adott témát meghaladó, érzelmi özönvíz alakulna ki közöttünk.

(Image by Pete Linforth from Pixabay)