Monthly Archives: augusztus 2016

Interakció

Published by:

Virginia Satir terápiás gyakorlatában különös figyelmet szentelt az interakció kérdésének.

Ennek során kiemelten vizsgálta a következőket:

  1. Pontosan mit észlelünk?
  2. Milyen jelentést tulajdonítunk az észlelésnek?
  3. Milyen érzelmeim kapcsolódnak a jelentéshez?
  4. Milyen érzelmeim kapcsolódnak a jelentéshez kapcsolódó érzelmekhez?
  5. Milyen védekezésmódokat alkalmazok?
  6. Milyen szabályaim vannak a dolgok értelmezésére?

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk Peti meg szeretné fogni Zsófi kezét, ugyanis elérkezettnek látja erre a pillanatot. Amit pontosan látunk, az a következő: Péter Zsófi felé nyúl, megfogja a kezét, Zsófi pedig kihúzza a tenyerét a fiú kézfogásából.

Péter ennek azt a jelentést tulajdonítja, hogy Zsófi visszautasítja a közeledését.

Tegyük fel, hogy Péter ezzel kapcsolatban csalódottságot érez.

Tegyük fel, hogy Péter csalódottságához a visszautasítottság, az értéktelenség érzése kapcsolódik.

Péter általában a kivetítés, a tagadás, vagy a figyelmen kívül hagyás reakciójával “védekezik.” Mondjuk az elsőt választja, és úgy dönt, hogy Zsófi egy buta liba, vagy flúgos, azaz értéktelen.

Mondjuk Péter a családból az engedélyhez kötöttség szabályát hozza magával, ebben az esetben további pontosítások nélkül lelép. Mivel a kivetítés folytán jó eséllyel a Vádló szerepébe helyezkedik, esetleg még mond is néhány felejthetetlen megjegyzést búcsúzóul. Az Okoskodó szerepe, vagy az Engesztelőé sem kecsegtet pozitív befejezéssel, az előbbi esetben szétokoskodja a randit. Utóbbi esetben pedig elkezd sűrű elnézéskérésbe és szabadkozásba bocsátkozni, azaz siránkozik, ami férfiatlan viselkedésnek hat, hiszen a hitelességnek nem tartalmazza a csíráját se.

Tételezzük fel, hogy Zsófi szinte észre sem veszi, hogy a kezének kiszabadításával mit indított el, és csak azt látja, hogy “bunkó” vagy “nagyképű” vagy “nyafogó” a srác, és gyorsan megszabadul tőle. Amivel Péter visszautasítottság-érzését alátámasztja.

Az interakció elemzésénél azonban kiderülhet, hogy Zsófinak minden randi alkalmával izzad a tenyere, ami rettenetesen zavarja. Ezért nem szereti, ha megfogják a kezét. Ez már régóta így van,  így lehetséges, hogy fel sem tűnik számára, hogy a randijainak ez az a pontja, ahol félremegy az ígéretesen indult találka.

A párkapcsolati problémák “kezelése” során jól alkalmazható elemzési módszert hétköznapjainkban is tudjuk alkalmazni. Mivel az eseményekkel szinte egy időben jelenik meg bennünk azok értelmezése, és az érzelmi folyamatok is, ezért érdemes hátrább lépnünk, és feltenni magunkban a kérdést: Pontosan mi is történt? Mit láttunk, mit tapasztaltunk?

Péter akár meg is jegyezheti: – Elvetted a kezed a kezemből… (Így, és nem pedig a számonkérő “miért” használatával!)

Mire Zsófi akár ezt is válaszolhatja: – Ne haragudj, nem szeretem, ha fogják a kezem.

Péter ebből már megtudhatja, hogy Zsófi általában nem szereti, ha a kezét fogják. Ha megállja, hogy a “miért” firtatása helyett esetleg azt kérdezze meg, hogy “Akkor átkarolhatom a vállad?”, vagy ösztönére hallgatva ekként cselekszik, nos, ebben az esetben valamennyivel több esélyt látok arra, hogy a pár szép óráknak néz elébe.

Nyilvánvaló, hogy ezer más megközelítés lehetséges, és az is, hogy nem szituáció-elemzésből áll az életünk, azonban jó szem előtt tartanunk, hogy ami nagyjából biztos, az az, amit látunk, az értelmezés és különösen az azt követő belső történéseink már mibelőlünk fakadnak. Ha tehát fáj, akkor talán jobb, ha nem a saját értelmezésünkhöz kapcsolódó érzelmekbe vetjük magunkat nyakig, hanem megfelelő kérdéstechnikával tisztázzuk, hogy mi is volt a látott dolog tényleges jelentése? Ha a tényleges jelentést elsőre jól értelmeztük, akkor az érzéseinket kell megvizsgálnunk, ami azonban már egy másik történet…

 

 

 

Válás helyett

Published by:

Gary Chapman A házasság négy évszaka című könyvében hét módszerről beszél a kapcsolat javítása érdekében.

Elsőként azt javasolja, hogy nézzünk szembe a múlt kudarcaival. Nézete szerint nem a vétség a legnagyobb baj, hanem az, hogy annak emlékét megbocsátás/megbánás nélkül hordozzuk magunkban.

Másodjára a pozitív beállítódást javasolja, szemben a negatív, kritikus megnyilvánulásokkal. Legyünk tehát figyelmesek és előzékenyek társunkkal.

Harmadjára a partnerünk elsődleges szeretetnyelvének felismerését és használatát tartja üdvözítőnek. (Elmélete szerint mindannyiunknak van elsődleges szeretetnyelve: az elismerő szavak, az együtt töltött minőségi idő, a figyelmességek igénylése, a közös élet munkamegosztásában való együttműködés, az intimitás… Ezeket fel kell ismernünk, látnunk kell, hogy ezek közül mi a kiemelten fontos a társunknak, és eddig miként elégítettük kis ezt az igényét, majd tudatos odafigyeléssel használva társunk szeretetnyelvét, szeretet erőforrást nyújthatunk számára… – jóval bővebben Gary Chapman: Egymásra hangolva c. könyvében).

Negyedszerre társunk empatikus meghallgatását javasolja, azaz a figyelmes, elfogadó odafordulást, törődést.

Ötödik módszerként társunk céljainak támogatását javasolja. (Lényegében a célokban való osztozkodást, azaz ami a partnerem célja, az az én célom is…)

Hatodszorra a különbözőségeink felismerését, és hasznunkra fordítását javasolja.

Végezetül a pozitív befolyásolás erejét emeli ki, ami olvasatomban társunknak a hat lépéses módszer megismerésébe való finom bevonását jelenti 😉

Chapman öt szeretetnyelvéről később bővebben, az elsőként említett könyv a Libri kiadása, a második, amely hangoskönyvben is hozzáférhető, a Harmat Kiadó gondozásában látott napvilágot. Kalandra fel! Közös kalandra!

Szíves figyelmükbe ajánlom Párkapcsolati tanácsadás c. oldalamat!

Diszkrét “beolvasás”

Published by:

Meggyőződésem, hogy kapcsolatainkra nem hat fejlesztőleg, ha “jól beolvasunk” valakinek – no persze az se, ha szépen lenyeljük a mérgünket. Nos, ha a “kisördög” nem hagy nyugodni minket, és valakit szeretnénk alaposan leteremteni, vagy olyasmit mondani neki, ami személyes viszonyunkra (pl. főnök/beosztott, munkatárs, szomszéd) nem igazán hatna jól, de magunkban tartani mégsem szeretnénk a véleményünket, nos az ilyen helyzetek kezelésére alkalmas lehet az “idézőjeles közlés”.

Adott, mondjuk az a szituáció, hogy teli van a hócipőnk a szomszéddal, akihez az említett módszert alkalmazva ekként fordulunk: “Képzelje el szomszéd úr, ma reggel a buszmegállóban odajött hozzám egy pasas, és azt mondta: – Maga ütődött! Mit szól ehhez szomszéd úr? Mit tehet az ember, ha valaki azt mondja neki, hogy “Maga ütődött..”?

Az NLP atyjai, Richard Bandler és John Grinder a Békából királyfi című híres könyvükben hasonló példákat írnak, közöttük talán a legélesebb az a valószínűleg megtörtént eset, amikor az egyik szerző konferencia-előadást tartott egy általa elég nagy kritikával kezelt hivatás képviselőinek. Egyszerre csak közölte, hogy a hipnózis legnagyobb alakjáról, M. E.-ről mesél nekik egy történetet. Eszerint M. E. egy farmon szállt meg, ám nem igazán tudott aludni, mivel éjjel folyton-folyvást állati bőgést hallott. Kiment a ház elé, és az állatok köré sereglettek. M. E. körbenézett, és megjegyezte: – Marhák vesznek körül. 🙂 Mivel az előadó azzal kezdte, hogy mesét mond, a hallgatóság elfogadta ezt, túlnyomó többségükben észre sem véve, hogy jól “lemarházták” őket.

A módszer hátránya, hogy az efféle szövegelésből könnyen lemaradhatnak az idézőjelek, és egy igazi, durva veszekedésbe torkollhat a történet. Használatát tehát a magam részéről nem igazán javasolnám, ám érdekességként megosztom ezt az ismeretet, no meg végszükség esetére 😉

Szíves figyelmükbe ajánlom szeptemberi kommunikációs tréningemet:

A szavak mágiája – uraljuk kommunikációnkat

Call Now Button