Category Archives: hitelesség

Interakció

Published by:

Virginia Satir terápiás gyakorlatában különös figyelmet szentelt az interakció kérdésének.

Ennek során kiemelten vizsgálta a következőket:

  1. Pontosan mit észlelünk?
  2. Milyen jelentést tulajdonítunk az észlelésnek?
  3. Milyen érzelmeim kapcsolódnak a jelentéshez?
  4. Milyen érzelmeim kapcsolódnak a jelentéshez kapcsolódó érzelmekhez?
  5. Milyen védekezésmódokat alkalmazok?
  6. Milyen szabályaim vannak a dolgok értelmezésére?

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk Peti meg szeretné fogni Zsófi kezét, ugyanis elérkezettnek látja erre a pillanatot. Amit pontosan látunk, az a következő: Péter Zsófi felé nyúl, megfogja a kezét, Zsófi pedig kihúzza a tenyerét a fiú kézfogásából.

Péter ennek azt a jelentést tulajdonítja, hogy Zsófi visszautasítja a közeledését.

Tegyük fel, hogy Péter ezzel kapcsolatban csalódottságot érez.

Tegyük fel, hogy Péter csalódottságához a visszautasítottság, az értéktelenség érzése kapcsolódik.

Péter általában a kivetítés, a tagadás, vagy a figyelmen kívül hagyás reakciójával “védekezik.” Mondjuk az elsőt választja, és úgy dönt, hogy Zsófi egy buta liba, vagy flúgos, azaz értéktelen.

Mondjuk Péter a családból az engedélyhez kötöttség szabályát hozza magával, ebben az esetben további pontosítások nélkül lelép. Mivel a kivetítés folytán jó eséllyel a Vádló szerepébe helyezkedik, esetleg még mond is néhány felejthetetlen megjegyzést búcsúzóul. Az Okoskodó szerepe, vagy az Engesztelőé sem kecsegtet pozitív befejezéssel, az előbbi esetben szétokoskodja a randit. Utóbbi esetben pedig elkezd sűrű elnézéskérésbe és szabadkozásba bocsátkozni, azaz siránkozik, ami férfiatlan viselkedésnek hat, hiszen a hitelességnek nem tartalmazza a csíráját se.

Tételezzük fel, hogy Zsófi szinte észre sem veszi, hogy a kezének kiszabadításával mit indított el, és csak azt látja, hogy “bunkó” vagy “nagyképű” vagy “nyafogó” a srác, és gyorsan megszabadul tőle. Amivel Péter visszautasítottság-érzését alátámasztja.

Az interakció elemzésénél azonban kiderülhet, hogy Zsófinak minden randi alkalmával izzad a tenyere, ami rettenetesen zavarja. Ezért nem szereti, ha megfogják a kezét. Ez már régóta így van,  így lehetséges, hogy fel sem tűnik számára, hogy a randijainak ez az a pontja, ahol félremegy az ígéretesen indult találka.

A párkapcsolati problémák “kezelése” során jól alkalmazható elemzési módszert hétköznapjainkban is tudjuk alkalmazni. Mivel az eseményekkel szinte egy időben jelenik meg bennünk azok értelmezése, és az érzelmi folyamatok is, ezért érdemes hátrább lépnünk, és feltenni magunkban a kérdést: Pontosan mi is történt? Mit láttunk, mit tapasztaltunk?

Péter akár meg is jegyezheti: – Elvetted a kezed a kezemből… (Így, és nem pedig a számonkérő “miért” használatával!)

Mire Zsófi akár ezt is válaszolhatja: – Ne haragudj, nem szeretem, ha fogják a kezem.

Péter ebből már megtudhatja, hogy Zsófi általában nem szereti, ha a kezét fogják. Ha megállja, hogy a “miért” firtatása helyett esetleg azt kérdezze meg, hogy “Akkor átkarolhatom a vállad?”, vagy ösztönére hallgatva ekként cselekszik, nos, ebben az esetben valamennyivel több esélyt látok arra, hogy a pár szép óráknak néz elébe.

Nyilvánvaló, hogy ezer más megközelítés lehetséges, és az is, hogy nem szituáció-elemzésből áll az életünk, azonban jó szem előtt tartanunk, hogy ami nagyjából biztos, az az, amit látunk, az értelmezés és különösen az azt követő belső történéseink már mibelőlünk fakadnak. Ha tehát fáj, akkor talán jobb, ha nem a saját értelmezésünkhöz kapcsolódó érzelmekbe vetjük magunkat nyakig, hanem megfelelő kérdéstechnikával tisztázzuk, hogy mi is volt a látott dolog tényleges jelentése? Ha a tényleges jelentést elsőre jól értelmeztük, akkor az érzéseinket kell megvizsgálnunk, ami azonban már egy másik történet…

 

 

 

Mama, beteg vagy?

Published by:

Vigina Satir A család együttélésének művészete című könyvében ismerteti a következő történtet:

Satir egy fiatalasszonynál volt látogatóban, akinek volt egy négy éves kislánya. Megcsörrent a telefon, és a fiatalasszonyt valahová invitálták, amire azt mondta: – Nem, ma nem tudok menni. Nem érzem jól magam.

A közelben fülelő kislány rögtön megkérdezte az édesanyját: – Mama, beteg vagy?

A nő így válaszolt: – Nem, teljesen jól vagyok.

Kislány: – De mama, az előbb azt mondtad a néninek a telefonban, hogy nem vagy jól.

Az anya: – Ne aggódj, nincs semmi baj.

Ezt követően a kislány kiment az udvarra játszani.

Amikor az édesanyja behívta ebédelni, Ő ezt mondta: – Nem tudok bemenni, beteg vagyok.

Az anya dühbe gurult: – Majd én megtanítalak rá, hogy szót fogadj nekem!

Mielőtt erre a “leckére” sor került volna, Virginia Satir közbelépett, félrehívta az anyát, és felelevenítették a korábbi történéseket. Az anya számára azonnal világossá vált az összefüggés, és elborzadt, milyen rosszul kezelte volna a helyzetet, mennyire közel állt ahhoz, hogy bántsa a gyermekét. A gyermek pontosan amiatt kapott volna büntetést az édesanyjától, amit tőle tanult. Ez a bizalom megrendüléséhez vezethetett volna.

Satir szerint a megfelelő válasz a gyermek “Mama beteg vagy?”- kérdésére ez lett volna: “Nem vagyok beteg. Azért mondtam ezt a néninek, mert nem akartam találkozni vele, de nem akartam megsérteni sem. Nekem nagyon nehéz nemet mondanom az embereknek. Ezért ezt hazudtam. Jó volna, ha jobban tudnék bánni egy ilyen helyzettel. Talán mi együtt meg tudjuk tanulni, miként kell.”

Ez a csodálatos válasz alighanem csak Satir lelkéből fakadhat, azonban a lényeget visszatükrözi a történet. Mindannyian voltunk kisgyermekek, és szóltak hozzánk ezerféleképpen, és voltunk, vagyunk szülők is, akik bizonyos odafigyeléssel talán kevesebb terhet rakhatnánk csemetéinkre.

Az ehhez szükséges tudás egyik forrása a tapasztalat lehet, a másik forrása pedig az, amit Virginia Satir “saját Belső Bölcsességnek” nevez. Ahogy megfogalmazza: “…saját Belső Bölcsességünk, amellyel kapcsolatba kerülhetünk, ha elég szabadok vagyunk. Bátorságra van szükség, hogy bízzunk ebben a bölcsességben. A belső bölcsesség állapotában megszabadulunk az ítélkezéstől, a vádaskodástól és engeszteléstől, nyíltak vagyunk, és merünk kockázatot vállalni.” 

(Virginia Satir: A család együttélésének művészete. Fordította: Miklósfalvi Mária. BFI-Budapest, év nélkül)

Call Now Button