Category Archives: Meta-mdoell

Amivel nem kérdezünk

Published by:

A korábban néhány példával felvillantott Meta-modellben nem tesszük fel a “Miért?” kérdést.

Ennek az az oka, hogy a “Miért?”-re általában hosszadalmas válaszokat kapunk, mentegetőzést, önigazolást, és ezek jóformán semmit nem változtatnak a helyzeten. A Meta-modell a jelentéseket tisztázza, ezzel kapukat nyithat meg, új területeket tárhat fel a szellemi térképen.

Azonban ettől függetlenül is bárki beláthatja, hogy a “Miért?” kérdésnek, pláne a megfelelő hangsúly esetén, erőteljes számonkérő íze lehet, de a szövegkörnyezettől függően bírálatnak, vagy noszogatásnak is felfogható.

Nézzünk példákat:

“Miért nem hagyod ott azt a szörnyű állást?”

Lehetséges alternatívák:

“Mi tart vissza a munkahely-változtatástól?”

“Mi történne, ha keresnél egy másik állást?”

Amíg az első kérdésfeltevést akár úgy is megélheti a kérdezett, hogy “piszkálják”, és egy rövid, durva elutasító választ ad, ugyanúgy előfordulhat, hogy hosszadalmas mese következik a nemszeretem munkahely történetéről, munkatársairól, szokásairól, a kérdezett félelmeiről és reményeiről. Olyasmi, amit Ő már ezerszer végiggondolt.

A második kérdésre azonban egyértelműbb válasz adható.

Lássuk:

1)

A: – Mi tart vissza a munkahely-változtatástól?

B: – Várom az igazi, nagy lehetőséget.

A: – Elmesélnéd, hogy miként néz ki egy igazi, nagy lehetőség?

Lám-lám. A jelen kínjai helyett a jövő alternatívái felé fordultunk. Innét már kibontható egy reális jövőkép, ami lehet, hogy éppen a beszélgetés közben körvonalazódik, a tényleges változás első lépcsőjeként.

2)

A: – Mi történne, ha keresnél egy másik állást?

B: – Akkor talán elmúlna a gyomorfekélyem.

A: – Az csodálatos lenne. Mi tart vissza ettől a lépéstől?

B: – A fenébe is: semmi. Megyek, megnézem az álláshirdetéseket.

Ebben a kissé idealizált kimenetű társalgásban az 1)-es megoldást bolondítottuk meg egy kicsit, és az eredmény megint csak mozgásba hozta az eseményeket. Az 1)-es verziónál akár azt is megkérdezhetjük, hogy miként érzi majd magát, amikor elnyeri azt a másik, áhított állást? Milyen lesz a nézése és a járása… 😉 a légzése és tartása, stb. – A viccelődés ellenére, ezek az élményszinten dolgozó módszerek komoly lehetőséget rejtenek az előrelépéshez, azonban már túlmutatnak a kommunikáció kérdéskörén.

 

Meggyőződésem, hogy a “Miért?” kérdést a Meta-modell alkalmazásán kívül is hasznos óvatosan alkalmazni.

Egy munkahelyi példa:

A)

Főnök: – Miért késtél el már MEGINT?

Munkatárs: – Elnézést, a gyerek leöntötte kakaóval a ruháját, azt ki kellett cserélni, de nem volt vasalt, úgyhogy ezt is meg kellett oldani, és aztán vasúti sorompót kaptam, és azután egy kukásautó elállta az utat, és…

B)

Főnök: – Látom, ezúttal sem értél be pontosan.

Munkatárs: – Elnézést, többször nem fordul elő.

Nos, melyik a kellemesebb mindkét félnek? 🙂 Melyik segít megőrizni a személyes méltóságot, és ami ezzel jár: a lojalitást és a munkakedvet?

 

Másik:

A)

Férfi: – A feleségem elhidegült tőlem…

Tanácsadó: – Mit gondol miért hidegült el Öntől a felesége?

Férfi: – Azért mert…. (10 perc beszéd a problémákról).

 

B)

Férfi: – A feleségem elhidegült tőlem…

Tanácsadó: – Megkérdezhetem, hogy pontosan mit ért azon, hogy elhidegült Öntől a felesége?

Férfi: – Mostanában nem vár meg a vacsorával.

Kis turpisság, hogy itt most ismét a Meta-modell alkalmazása történt, és bár nyilvánvaló, hogy a házasságot nem egy mikrosütő beszerzése fogja megmenteni, remélhetőleg azonban ezen példák segítenek megérteni, hogy az NLP mesterei miért nem szeretik minden esetben a miérteket? 🙂

 

Szíves figyelmükbe ajánlom július 10-ei, egész napos Meta-tréningemet!

A szirének hangja

Published by:

Robin Prior és Joseph O’ Connor felfogása szerint három alapvető “hang” határozza meg cselekedeteinket:

  • a genetikai (ösztönös)
  • a kondicionált (tanult)
  • az intellektuális (mérlegelő)

Ezek mintegy “kórusban énekelnek”, és sok-sok tényező mellett önismeretünk határozza meg, hogy melyik lesz adott esetben a “domináns hang” döntéseink meghozatalakor.

Viszonylag jól elképzelhető, hogy valamire vágyom, mondjuk egy nagy torta behabzsolására. Az már kérdéses lehet, hogy ez a falánkság az ösztönvilágomból ered, vagy kora (és nagyrészt elfelejtett) gyermekkoromban azt tanultam, hogy a táplálék, vagy konkrétabban az édesség = szeretettel. Az már egyértelműen kondicionált, hogy a falánkság nem éppen erény, inkább mértékkel kellene a tortának nekilátnom, netán másokat is megkínálni belőle. Az intellektuális hang pedig alighanem azt mondja, hogy “Öreg, nézzél már bele a tükörbe, kell neked plusz másfél kiló túlsúly? Egészséges ez? Nem bizony. Maradj egy szeletnél…”

Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ezek a “szirénhangok” akkor válhatnak problémaforrássá, ha valamelyikük tartósan egyeduralomra tesz szert, átveszi az irányítást, elnyomva a többit.

Azonban nem a fenti teóriát szeretném boncolgatni, hanem a “kondicionált hang” kapcsán a Meta-modell egy újabb szerkezetét bemutatni. Vannak ugyanis olyan viselkedési szabályok, amelyekről úgy tudjuk (hisszük), hogy nem szabad (nem lehet) megszegni őket. Két típusát ismerjük: a szükségességet és a lehetőséget kifejező modális operátorokat.

A fenti bevezetőt abban az előfeltevésben írtam, hogy a kondicionálás (azaz felnőtté válásunk) során számos olyan előfeltevés “égett belénk”, hogy ezt vagy azt nem lehet, képtelen vagyok rá, lehetetlen megtennem. (A lehetőség modális operátorai.)

A: – Tudom, hogy nem kellene kölcsönadnom a fűnyírómat a szomszédnak, de nem viselkedhetek udvariatlanul vele.

B: – Mi történne, ha visszautasítanád?

A: – Nem kérné ismét el.

Tehát ilyenkor azt firtatjuk, hogy Mi történne, ha mégis… És esetleg kiderül, hogy nem túl sok. 🙂

 

A szükségesség modális operátorai esetében feltételezünk egy kimondatlan szabályt, amelyet követnünk kell. Kéne, nem szabad, kötelező, tilos…

A: – Sietnem kell, hogy a főnököm előtt beérjek a munkahelyemre.

B: – Mi történne, ha nem tennéd meg?

A: – Akkor ő érne be korábban.

A: – Gondolnom sem szabad arra a lehetőségre…

B: – Mi történne, ha mégis megtennéd?

A: – Ez érdekes kérdés, lehet, hogy kipróbálom.

 

A Meta-modell alapműve Richard Bandler – John Grinder: The Structure of Magic I-II.

Természetesen a “kérdezés művészetéről” a magyar nyelvű NLP-irodalomban is lehet olvasni, az általam bemutatott példáknál jóval bővebben és strukturáltabban.

A tanulság: egy jó kérdés felér ezer válasszal 🙂

Végezetül szíves figyelmükbe ajánlom július 10-ei, egész napos tréningemet!

 

 

 

 

 

 

Értelmet a szavaknak

Published by:

A John Grinder és  Richard Bandler által kifejlesztett első minták egyikét Meta-modellnek nevezzük. Ők Fritz Perls és Virginia Satir neves terapeuták kérdezési módszereit modellezték.

Az elméleti alap az a feltevés, hogy a beszélt nyelv soha nem éri el a gondolkodás sebességét, változatosságát és érzékenységét. A beszélőben a mondanivalója mindig teljes és egész gondolatonként él. Azonban amíg a gondolatból kimondott közlés lesz, szükségszerűen kihagyunk abból, leegyszerűsítjük azt, általánosítunk.

A Meta-modell olyan kérdések sorozata, amellyel a nyelv törléseit, kihagyásait és általánosításait próbáljuk visszafordítani és tisztázni. A módszer segítségével információkat gyűjtünk, tisztázzuk a szavak, mondatok jelentését, azonosítjuk a kommunikációs partnerünk gondolkodásának korlátait. Kiderítjük, hogy valójában mit szeretne, hol szorít a cipője? Egy jó kérdés többet érhet ezer válasznál…

Ezen írásban a Meta-modell tipológiája szerinti “határozatlan főnevekre” hozok fel példákat.

A: – Az első héten elesett.

B: – Pontosan ki esett el?

A: – Nagyapám legkisebb testvére Isonzónál…

 

A kérdésfeltevés ilyen direkt módja azonban tolakodónak tűnhet, emiatt érdemes “párnáznunk”, amelynek legjelentősebb eszköze a megfelelő hangszín alkalmazása, azonban tompíthatjuk részleges vagy teljes ismétléssel (csatlakozás), vagy beágyazott kérdéssel.

Példa: B: – Ó. Elesett? Pontosan ki esett el?

Példa 2: B: – Megkérdezhetem, hogy ki esett el?

Most már világos, hogy nem Pistike esett el a játszótéren, nem kell semmit akadálymentesítenünk a lépcsőházban, ellenben egy ízes családtörténeti visszaemlékezésnek nézünk elébe.

Néhány további példa (párnázás nélkül):

A: – Az egész környéket kikészítette…

B:- Ki készítette ki a környéket?

A: – A kukásautó, a hajnali berregésével…

A: – Elkerülnek.

B: – Pontosan ki kerül el?

A: – A szomszéd, amióta kölcsönadtam neki tízezer Forintot.

A: – Lesz újabb.

B: – Pontosan mi?

A: – Ismertetés a Meta-modell további szerkezeteiről. 🙂

 

Szíves figyelmébe ajánlom hírlevelünket és kommunikációs tréningünket!

 

 

 

 

 

Metán nincs gáz, avagy a jelentés rendbetétele

Published by:

A: – Szeretnélek megkérni arra, hogy a személyi kölcsönömhöz írj alá készfizető kezességet!

B: – Nos… nem is tudom. Inkább nem.

A: – Nem bízol bennem?

A szituáció alighanem ismerős, sőt az efféle kérdésekre sok esetben kész válaszokkal rendelkezünk, karakán elvi hivatkozással, ügyes füllentéssel, őszinte és határozott elhatárolódással, stb.

A fenti példa arra szolgál, hogy egy tipikus manipulációs helyzetet bemutassak. Lényegében egy eldöntendő kérdést tettek fel nekünk: bízol, vagy nem bízol? Ennek a burkolt üzenete az is lehet, hogy amennyiben nem bízol, akkor bizalmatlan vagy, ami egy rossz tulajdonság, ráadásul némi érzelmi zsarolás is húzódhat ebben. Amennyiben pedig bízol, akkor az e legkevesebb, hogy felelősséget vállalsz értem.

Nem biztos, hogy jó irány azt mondani, hogy “Figyelj, én bízom benned, de….”

Egyébként is, ha emlékeznek még a “de” szócskával kapcsolatban leírtakra, azaz arra, hogy törli mindazt, ami előtte van, akkor ez nagyjából ugyanaz, mintha azt válaszoltuk volna: “Nem, nem bízom benned.”

Ami akár célravezető is lehet, azonban, ha olyasvalakiről van szó, akivel meg szeretnénk őrizni korábbi kapcsolatunk valamilyen szintű pozitív minőségét (amely a fenti kérdés után, a választól függetlenül, már soha nem lesz a régi), akkor talán más utat is választhatunk. Ilyen út a füllentés, hogy “ezért vagy azért” nem írok alá, füllenteni azonban veszélyes, egyfelől a másik fél megoldást találhat a kifogásunkra, másrészt magában hordozza azt a veszélyt, hogy szokásunkká válik az összes kellemetlen szituációt így oldani meg, ami előbb-utóbb aláássa szavahihetőségünket.

Térjünk vissza az eredeti párbeszédre, és nézzük meg annak egy megoldási lehetőségét:

A: – Szeretnélek megkérni arra, hogy a személyi kölcsönömhöz írj alá készfizető kezességet!

B: – Nos… nem is tudom. Inkább nem.

A: – Nem bízol bennem?

B:- Mit értesz bizalmon?

A: – Azt, hogy nem hagylak pácban.

B: – Mit értesz azon, hogy nem hagysz pácban?

A: – Azt, hogy rendesen törleszteni fogom az adósságom, és visszafizetem az egészet.

B: – És ez kizárólag a Te elhatározásodon múlik? Mert a körülmények változhatnak, jöhet akármi: munkanélküliség, özönvíz, Isten ne adja, betegség… Ez tehát nem bizalom, hanem kockázatvállalás, mégpedig a saját és a családom rovására. Tehát a válaszom egyértelmű: nem vállalok kockázatot másokért, még Érted sem.

Mi történt a fenti párbeszédben? Nem más, mint a “bizalom” adott szituációbeli jelentésének tisztázása.

Részemről pedig egy kis kedvcsináló az NLP Meta-modelljének megismeréséhez.

 

Szíves figyelmébe ajánlom hírlevelünket és kommunikációs tréningünket!