Category Archives: önbecsülés

Az önbecsülés

Published by:

Amint azt Virginia Satirnál láthattuk, az önbecsülés olyan kulcsfogalom életünkben, amely meghatározza életminőségünk színvonalát.

Ezúttal Maarit Johnson tipológiáját érdemes szemügyre vennünk, talán tanulsággal szolgálhat az új esztendő fogadalmaihoz is.

A neves kutató a kérdést a külső és a belső önbecsülés koordináta-rendszerében határozza meg.

A belső önbecsülés azt jelenti, hogy elfogadom önmagamat, értékesnek tartom magam, akár vannak erre utaló teljesítményeim, akár nincsenek, akár eredményt érek el, akár hibázom, akár csúnya vagyok, akár szép, akár fiatal, akár idős.

A külső önbecsülés pedig azt jelenti, hogy kívűlről várom és kapom a megerősítéseket: dicsérjenek meg, tüntessenek ki, jutalmazzanak, süvegeljenek meg.

Ebből négy kombináció adódik:

  1. Van belső és külső önbecsülése is.
  2. Van belső önbecsülése, de külső nincs.
  3. Van külső önbecsülése, de belső nincs.
  4. Nincs se külső önbecsülése, se belső önbecsülése.

Ad. 1. “Szabad cselekvő.” Bátran vállalja a kockázatokat, hiszen tudja, hogy amennyiben nem jár sikerrel, attól ő még rendben van. A kudarcból tanul, nem adja fel. A nehézségek számára inkább kihívások, nem aggodalmaskodik, nem szorong. A pozitív visszajelzések tovább építik önbecsülését. Nem irigy másokra, mivel elsősorban önmagával versenyez. Hátulütője ennek, hogy elsősorban önmagával törődik, így kapcsolatai leépülhetnek.

Ad. 2. “Életélvező.” Kiváló a szemlélődésben és az élet élvezetében. A feladatok nem inspirálják, de a kritika is lepereg róla. Belső önbecsülése alapján család és társaságszerető, életműve sokszor a fiókban marad, nem lép ki a komfort-zónájából, hiszen minden úgy van jól, ahogy van.

Ad. 3. “Kényszerteljesítő”.  Úgy érzi, hogy muszáj eredményeket produkálnia, mivel ki van éhezve a külső elismerésekre, bátorításra, sikerekre. Csak ezek által növekszik önbecsülése. Teljesítménykényszere folyamatos szorongásforrást jelent számukra. A kudarcoktól, kritikáktól könnyen lelombozódik. Hasznos tagja a társadalomnak, hiszen a teljesítménykényszer hajtja-hajtja, és eredményeket ér el… és tovább hajt, akár bele is betegszik saját tempójába. Könnyen realitásérzékét veszíti, és azonosul a rajongókban róla élő képpel.

Ad. 4. “Nélkülöző.” Hiányok miatt szenved, passzív, kiszolgáltatott. Kudarckerülő, alkalmatlannak gondolja magát, így ha teheti, új dolgokba bele se vág. Kapcsolatából vagy kapcsolataiból próbál életerőhöz jutni, visszapótolni azt, amitől csecsemő -és kora gyermekkorában elesett. De bármit is kap kívülről, azt képtelen tartósan beépíteni, mivel belső önbecsülés híján a kapottakkal/megszerzettekkel kapcsolatban állandó kételyek gyötrik.

Amint a fentiekből kitűnik, önbecsülésünk meghatározó jelentőségű életünkben, ezen dolgoznunk egy élet állandó munkája/feladata. És mielőtt úgy éreznénk, hogy ezzel túl nagy fába vágnánk a fejszénket, érdemes elolvasnunk Virginia Satir önértékelési nyilatkozatát… és láthatjuk, hogy olyan örök igazságokat fogalmaz meg, amelyek zsinórmértékül szolgálhatnak egy kiegyensúlyozott és boldog élethez.

Az okoskodó, a zavarodott és az áramló

Published by:

Korábbi bejegyzéseimben a Virginia Satir által felvázolt négy kommunikációs mintából az Engesztelőről és a Vádlóról írtam. Satir szerint ezek a minták akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.
Ugyanez a helyzet az Okoskodóval, aki olyan, mint egy számítógép, monoton hangon fejti ki absztrakt nézeteit, hűvösen, összeszedetten. Gyakorta használ idegen szavakat, lehetőleg minél hosszabbakat. Nem mutat érzelmeket, törekszik a személytelenségre. Hiszen nem szabad hibát elkövetnie.
Az Okoskodó a tárgyilagosság álcája mögött talán kegyetlenebb is mint a Vádló típus, az ellenérvek további monológot generálnak részéről.
Ha Okoskodót szeretnénk meggyőzni, akkor autentikus forrásokhoz kell nyúlnunk, a táblázatok, kimutatások, hivatalos papírok az ő „ellenszerei”, az érveknek, érzelmeknek nincs túl nagy esélyük.

Satir az nevezi Zavarodottnak, aki úgy reagál, hogy azzal nem kapcsolódik ahhoz, amit mások cselekszenek, vagy mondanak. Nem a lényegre reagál. Nem törődik a témával, semmibe veszi mások kérdéseit, csapong.
Satir úgy vélekedik, hogy ezeket a viselkedésmódokat kora gyermekkorunkban sajátítjuk el. Az Engesztelő azt hallja a családban: „Ne légy tolakodó, önző dolog magadnak kérni.” A vádaskodóban ez rögzül: „Ne hagyd magad, ne légy gyáva!” Az okoskodót a következő tanítás termeli ki: „Elég okos vagy ahhoz, hogy ne kövess el hibát. Ne légy ostoba!” A zavarodott pedig ezt hallotta: „Ne légy olyan komoly! Mit számít ez?”
Satir a bemutatott négy mintát egyfajta „megnyomorító” kommunikációs módnak tekinti. Ezekkel szemben a reális önértékelés, önbecsülés talaján megterem az igazi, ideális viselkedés is, amit Ő áramlónak, vagy egységesnek nevez. A szavak összhangban vannak az arckifejezéssel, testhelyzettel és hangszínnel. A kapcsolatok könnyűek és szabadok. Az önbecsülést semmi nem fenyegeti, korlátozza, nincs szükség engesztelésre, vádaskodásra, okoskodásra, vagy zavarodottságra (bohóckodásra).
Ez a minta egyébként a megoldás a bemutatott négy problémás minta „kezelésére”: a viszályok elsimítására. Satir megnyugtat: ettől még engesztelhetünk, vádaskodhatunk, intellektualizálhatunk, vagy akár össze is zavarodhatunk, a lényeg: tudjuk, mit csinálunk, és vállaljuk a következményeit. Ha bocsánatot kérünk, akkor azt azért tesszük, amit elkövettünk, nem pedig azért, hogy létezünk. Ha kritizálunk, akkor a tettet kritizáljuk, nem pedig az embert. Ha elmélkedünk, mert bizony azt is kell, közben nem rejtjük el emberi mivoltunkat. Ha csapongani szeretnénk a témák között, azt is felvállalhatjuk.
Az egységes viselkedésmód eredménye a hitelesség és a teljesség. „Az egységesség a szürke, halott élettel szemben egy vibráló élet lehetőségét kínálja. Ezekben az emberekben lehet bízni, mert tudod, milyen viszonyban vagy velük, és jól érzed magad jelenlétükben.”

(Bővebben: Virginia Satir: A család együttélésének művészete)

A vádló

Published by:

Korábbi bejegyzésemben a Virginia Satir által felvázolt négy kommunikációs mintából az Engesztelőről írtam, aki az Én – Másik – Kontextus hármasságban az “Ént” rendelte alá a Másiknak, illetve a szituációnak.  Amint akkor írtam, Satir szerint ezek a minták akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.

A Vádló az Engesztelővel ellentétben nem saját magát rendeli alá a Másiknak, hanem a Másikat rendeli alá saját magának. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hajlamosak folyton-folyvást felelőst keresni, a másikat fenyegetni, és ezen fellépésükkel a Másikat (többieket) irányításuk alá vonni. Az ilyen magatartás hátterében is önbecsülési deficit állhat. Ennek folytán fenyegetve érzi magát, és nem szeretné, ha mások észrevennék gyengeségét. A Vádló azt az “előnyt” igyekszik elérni, hogy a másik fél erősnek tartsa őt, vagy amennyiben az elmenekül a szituációból, ez által ekként arasson győzelmet, hiszen a másik “megfutamodott”. Ami ugyebár a megfutamodó hibája.

A vádló diktatórikus stílusú főnök, aki a lényegében azt sugározza, hogy minden bajnak, fennakadásnak a másik fél az oka.

Amennyiben nem tudjuk a Vádló-típust elkerülni, feltételen figyelnünk kell rá, hogy bele ne csússzunk az Engesztelő-minta megvalósításába, tehát ne engedjük magunk fölé kerekedni a Vádlót, kerüljük el a behódolást, megalázkodást, mivel ezzel nem a békességet, hanem az uralkodó/alárendelt kapcsolat tartósságát szilárdítjuk meg. Amikor a Vádaskodó félelmet ébreszt bennünk, jó tudnunk, hogy ezzel alighanem az ő félelmeit vesszük át. Az Engesztelő/Vádló játszma valójában senkinek sem jó, hiszen ebben az egyik fél sem hiteles, és a felek önbecsülése sem emelkedik az ilyesmiben.

Engesztelés

Published by:

Az elkövetkező néhány bejegyzésben Virginia Satir négy + egy kommunikációs mintáját igyekszem bemutatni. A minták lényege, hogy a négy viselkedési forma (amelyek természetesen váltakozva is megjelenhetnek) az Önmaga – a Másik – a Kontextus viszonylatában bontakoznak ki, mégpedig a “túlélés” érdekében.

Ezen minták – Virginia Satir megfigyelése szerint – akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.

A négy minta: az Engesztelés, a Vádaskodás, az Okoskodás és a Zavarodottság. Ezek közül elsőként az Engesztelő-mintát mutatom be. A negyedik “minta” pedig a megoldás, a hiteles kommunikáció mintája.

A Engesztelés-mintánál az ÖNMAGA – a Másik – a Kontextus hármasság úgy alakul, hogy saját értékünkre vonatkozó érzéseinket figyelmen kívül hagyjuk, és a hatalmunkat másnak adjuk át, mindenre igent mondunk.

Mindenben igyekszünk a másik kedvében járni, a saját fontosságunkat alárendeljük az övének, mézes-mázosak vagyunk akkor is, ha valójában mást érzünk. Bármi baj történik, mindent megteszünk azért, hogy helyrehozzuk, magunkra vállaljuk a hibát, a megoldásba beleöljük az időnket, energiánkat, pénzünket. Sajnálkozunk, szabadkozunk, mindenhez engedélyt, jóváhagyást kérünk.

Amennyiben magunk vagy más viselkedésében ezen mintát felismerni véljük, feltehetően önbecsülésünk, illetve a másik önbecsülése szorul erősítésre a kapcsolatban.  Az érzések és a viselkedés összhangjának megteremtése a hitelesség alapja, így hitelesen csak akkor “engesztelünk”, ha arra tényleg szükség van, az engesztelő-mintát “játszó” személy “felszabadításához” pedig a hiteles válaszreakciók lehetnek alkalmasak.