Category Archives: Virginia Satir

Az okoskodó, a zavarodott és az áramló

Published by:

Korábbi bejegyzéseimben a Virginia Satir által felvázolt négy kommunikációs mintából az Engesztelőről és a Vádlóról írtam. Satir szerint ezek a minták akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.
Ugyanez a helyzet az Okoskodóval, aki olyan, mint egy számítógép, monoton hangon fejti ki absztrakt nézeteit, hűvösen, összeszedetten. Gyakorta használ idegen szavakat, lehetőleg minél hosszabbakat. Nem mutat érzelmeket, törekszik a személytelenségre. Hiszen nem szabad hibát elkövetnie.
Az Okoskodó a tárgyilagosság álcája mögött talán kegyetlenebb is mint a Vádló típus, az ellenérvek további monológot generálnak részéről.
Ha Okoskodót szeretnénk meggyőzni, akkor autentikus forrásokhoz kell nyúlnunk, a táblázatok, kimutatások, hivatalos papírok az ő „ellenszerei”, az érveknek, érzelmeknek nincs túl nagy esélyük.

Satir az nevezi Zavarodottnak, aki úgy reagál, hogy azzal nem kapcsolódik ahhoz, amit mások cselekszenek, vagy mondanak. Nem a lényegre reagál. Nem törődik a témával, semmibe veszi mások kérdéseit, csapong.
Satir úgy vélekedik, hogy ezeket a viselkedésmódokat kora gyermekkorunkban sajátítjuk el. Az Engesztelő azt hallja a családban: „Ne légy tolakodó, önző dolog magadnak kérni.” A vádaskodóban ez rögzül: „Ne hagyd magad, ne légy gyáva!” Az okoskodót a következő tanítás termeli ki: „Elég okos vagy ahhoz, hogy ne kövess el hibát. Ne légy ostoba!” A zavarodott pedig ezt hallotta: „Ne légy olyan komoly! Mit számít ez?”
Satir a bemutatott négy mintát egyfajta „megnyomorító” kommunikációs módnak tekinti. Ezekkel szemben a reális önértékelés, önbecsülés talaján megterem az igazi, ideális viselkedés is, amit Ő áramlónak, vagy egységesnek nevez. A szavak összhangban vannak az arckifejezéssel, testhelyzettel és hangszínnel. A kapcsolatok könnyűek és szabadok. Az önbecsülést semmi nem fenyegeti, korlátozza, nincs szükség engesztelésre, vádaskodásra, okoskodásra, vagy zavarodottságra (bohóckodásra).
Ez a minta egyébként a megoldás a bemutatott négy problémás minta „kezelésére”: a viszályok elsimítására. Satir megnyugtat: ettől még engesztelhetünk, vádaskodhatunk, intellektualizálhatunk, vagy akár össze is zavarodhatunk, a lényeg: tudjuk, mit csinálunk, és vállaljuk a következményeit. Ha bocsánatot kérünk, akkor azt azért tesszük, amit elkövettünk, nem pedig azért, hogy létezünk. Ha kritizálunk, akkor a tettet kritizáljuk, nem pedig az embert. Ha elmélkedünk, mert bizony azt is kell, közben nem rejtjük el emberi mivoltunkat. Ha csapongani szeretnénk a témák között, azt is felvállalhatjuk.
Az egységes viselkedésmód eredménye a hitelesség és a teljesség. „Az egységesség a szürke, halott élettel szemben egy vibráló élet lehetőségét kínálja. Ezekben az emberekben lehet bízni, mert tudod, milyen viszonyban vagy velük, és jól érzed magad jelenlétükben.”

(Bővebben: Virginia Satir: A család együttélésének művészete)

Mama, beteg vagy?

Published by:

Vigina Satir A család együttélésének művészete című könyvében ismerteti a következő történtet:

Satir egy fiatalasszonynál volt látogatóban, akinek volt egy négy éves kislánya. Megcsörrent a telefon, és a fiatalasszonyt valahová invitálták, amire azt mondta: – Nem, ma nem tudok menni. Nem érzem jól magam.

A közelben fülelő kislány rögtön megkérdezte az édesanyját: – Mama, beteg vagy?

A nő így válaszolt: – Nem, teljesen jól vagyok.

Kislány: – De mama, az előbb azt mondtad a néninek a telefonban, hogy nem vagy jól.

Az anya: – Ne aggódj, nincs semmi baj.

Ezt követően a kislány kiment az udvarra játszani.

Amikor az édesanyja behívta ebédelni, Ő ezt mondta: – Nem tudok bemenni, beteg vagyok.

Az anya dühbe gurult: – Majd én megtanítalak rá, hogy szót fogadj nekem!

Mielőtt erre a “leckére” sor került volna, Virginia Satir közbelépett, félrehívta az anyát, és felelevenítették a korábbi történéseket. Az anya számára azonnal világossá vált az összefüggés, és elborzadt, milyen rosszul kezelte volna a helyzetet, mennyire közel állt ahhoz, hogy bántsa a gyermekét. A gyermek pontosan amiatt kapott volna büntetést az édesanyjától, amit tőle tanult. Ez a bizalom megrendüléséhez vezethetett volna.

Satir szerint a megfelelő válasz a gyermek “Mama beteg vagy?”- kérdésére ez lett volna: “Nem vagyok beteg. Azért mondtam ezt a néninek, mert nem akartam találkozni vele, de nem akartam megsérteni sem. Nekem nagyon nehéz nemet mondanom az embereknek. Ezért ezt hazudtam. Jó volna, ha jobban tudnék bánni egy ilyen helyzettel. Talán mi együtt meg tudjuk tanulni, miként kell.”

Ez a csodálatos válasz alighanem csak Satir lelkéből fakadhat, azonban a lényeget visszatükrözi a történet. Mindannyian voltunk kisgyermekek, és szóltak hozzánk ezerféleképpen, és voltunk, vagyunk szülők is, akik bizonyos odafigyeléssel talán kevesebb terhet rakhatnánk csemetéinkre.

Az ehhez szükséges tudás egyik forrása a tapasztalat lehet, a másik forrása pedig az, amit Virginia Satir “saját Belső Bölcsességnek” nevez. Ahogy megfogalmazza: “…saját Belső Bölcsességünk, amellyel kapcsolatba kerülhetünk, ha elég szabadok vagyunk. Bátorságra van szükség, hogy bízzunk ebben a bölcsességben. A belső bölcsesség állapotában megszabadulunk az ítélkezéstől, a vádaskodástól és engeszteléstől, nyíltak vagyunk, és merünk kockázatot vállalni.” 

(Virginia Satir: A család együttélésének művészete. Fordította: Miklósfalvi Mária. BFI-Budapest, év nélkül)

A vádló

Published by:

Korábbi bejegyzésemben a Virginia Satir által felvázolt négy kommunikációs mintából az Engesztelőről írtam, aki az Én – Másik – Kontextus hármasságban az “Ént” rendelte alá a Másiknak, illetve a szituációnak.  Amint akkor írtam, Satir szerint ezek a minták akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.

A Vádló az Engesztelővel ellentétben nem saját magát rendeli alá a Másiknak, hanem a Másikat rendeli alá saját magának. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hajlamosak folyton-folyvást felelőst keresni, a másikat fenyegetni, és ezen fellépésükkel a Másikat (többieket) irányításuk alá vonni. Az ilyen magatartás hátterében is önbecsülési deficit állhat. Ennek folytán fenyegetve érzi magát, és nem szeretné, ha mások észrevennék gyengeségét. A Vádló azt az “előnyt” igyekszik elérni, hogy a másik fél erősnek tartsa őt, vagy amennyiben az elmenekül a szituációból, ez által ekként arasson győzelmet, hiszen a másik “megfutamodott”. Ami ugyebár a megfutamodó hibája.

A vádló diktatórikus stílusú főnök, aki a lényegében azt sugározza, hogy minden bajnak, fennakadásnak a másik fél az oka.

Amennyiben nem tudjuk a Vádló-típust elkerülni, feltételen figyelnünk kell rá, hogy bele ne csússzunk az Engesztelő-minta megvalósításába, tehát ne engedjük magunk fölé kerekedni a Vádlót, kerüljük el a behódolást, megalázkodást, mivel ezzel nem a békességet, hanem az uralkodó/alárendelt kapcsolat tartósságát szilárdítjuk meg. Amikor a Vádaskodó félelmet ébreszt bennünk, jó tudnunk, hogy ezzel alighanem az ő félelmeit vesszük át. Az Engesztelő/Vádló játszma valójában senkinek sem jó, hiszen ebben az egyik fél sem hiteles, és a felek önbecsülése sem emelkedik az ilyesmiben.

Engesztelés

Published by:

Az elkövetkező néhány bejegyzésben Virginia Satir négy + egy kommunikációs mintáját igyekszem bemutatni. A minták lényege, hogy a négy viselkedési forma (amelyek természetesen váltakozva is megjelenhetnek) az Önmaga – a Másik – a Kontextus viszonylatában bontakoznak ki, mégpedig a “túlélés” érdekében.

Ezen minták – Virginia Satir megfigyelése szerint – akkor fordulnak elő, amikor olyan esemény történik, ami megkérdőjelezi, hogy kapcsolatainkban jelen van-e a szeretet és a bizalom.

A négy minta: az Engesztelés, a Vádaskodás, az Okoskodás és a Zavarodottság. Ezek közül elsőként az Engesztelő-mintát mutatom be. A negyedik “minta” pedig a megoldás, a hiteles kommunikáció mintája.

A Engesztelés-mintánál az ÖNMAGA – a Másik – a Kontextus hármasság úgy alakul, hogy saját értékünkre vonatkozó érzéseinket figyelmen kívül hagyjuk, és a hatalmunkat másnak adjuk át, mindenre igent mondunk.

Mindenben igyekszünk a másik kedvében járni, a saját fontosságunkat alárendeljük az övének, mézes-mázosak vagyunk akkor is, ha valójában mást érzünk. Bármi baj történik, mindent megteszünk azért, hogy helyrehozzuk, magunkra vállaljuk a hibát, a megoldásba beleöljük az időnket, energiánkat, pénzünket. Sajnálkozunk, szabadkozunk, mindenhez engedélyt, jóváhagyást kérünk.

Amennyiben magunk vagy más viselkedésében ezen mintát felismerni véljük, feltehetően önbecsülésünk, illetve a másik önbecsülése szorul erősítésre a kapcsolatban.  Az érzések és a viselkedés összhangjának megteremtése a hitelesség alapja, így hitelesen csak akkor “engesztelünk”, ha arra tényleg szükség van, az engesztelő-mintát “játszó” személy “felszabadításához” pedig a hiteles válaszreakciók lehetnek alkalmasak.

 

Virginia Satir: Az öt szabadságjog

Published by:

A világhírű családterapeuta sorait érdemes mintegy mantraként újra és újra elolvasni, hiszen oly annyian korlátozó hiedelmeink rabjai vagyunk. A kulcs azonban a zsebünkben lapul…

Az öt szabadságjog

Jogod van arra, hogy azt lásd és halld, ami van, ahelyett, aminek lennie kellene, ami volt, vagy ami lesz.

Jogod van arra, hogy kimondd, amit érzel és gondolsz, ahelyett, hogy arról beszélnél, amiről kellene.

Jogod van érezni amit érzel, ahelyett, hogy azt éreznéd, amit kell.

Jogod van elkérni amit akarsz, ahelyett, hogy mindig csak engedélyre várnál.

Jogod van saját magadért kockázatot vállalni, ahelyett, hogy mindig “biztonságban” lennél, és félnél “elhagyni a járt utat a járatlanért.”

 

(Virginia Satir – John Banmen – Jene Gerber – Gömöri Mária: A Satir-modell : Családterápia és ami mögötte van. Fordította: Turóczi Attila. Bp., Ursus Libris, 2006.)

 

Virginia Satir: Önértékelési nyilatkozat

Published by:

Virginia Satir világhírű családterapeuta sorait érdemes naponta, mintegy mantraként elmondani, felolvasni magunknak, erősítve önmagunk elfogadását, tiszteletét, és tudatosítva azt, hogy a változás, változtatás kulcsa a kezünkben van.

Én én vagyok.

Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én. Ezért minden, amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye.
Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, mindazzal együtt, amit teszek; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem, azokkal a képekkel együtt, melyeket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok, kedves vagy durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk; és minden cselekedetem.

Fantáziáim, álmaim, reményeim, félelmeim az enyémek.

Győzelmeim és sikereim, kudarcaim és hibáim az enyémek.

Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos, saját magam legbensőségesebb barátja lehetek. Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom.

Tudom, hogy vannak vonásaim, amelyek megzavarnak, és vannak olyanok is, amelyeket nem ismerek. De amíg barátságos, szerető kapcsolatban vagyok magammal, bátran és bizakodva keresem az utat, hogy többet tudjak magamról.

Bármilyennek látszom, bármit mondok vagy teszek, bármit gondolok vagy érzek, az mind én vagyok. Hitelesen jelzik, milyen vagyok az adott pillanatban.

Később, mikor végiggondolom, milyen voltam, mit mondtam és mit tettem, hogyan gondolkodtam és éreztem, néhány dologról kiderülhet, hogy nem volt helyénvaló. Ezeket el tudom hagyni, meg tudom tartani a megfelelő dolgokat, s az elhagyottak helyébe újat tudok találni.

Látok, hallok, érzek, gondolkodom, beszélek és cselekszem.

Megvannak tehát az eszközeim, hogy életben maradjak, közel legyek másokhoz, alkossak, értelmet és rendet vigyek a világba.

Gazdája vagyok önmagamnak, ezért tervezni és építeni is tudom magamat.

Én én vagyok, s ez így van jól.

(A kiemelések tőlem. A fotó illusztráció.)

Forrás: http://eletvezetes.ro/onbizalom