Tag Archives: metafóra-mese

A Bádogember (metafóra-mese)

Published by:

Volt egyszer egy város: Dominóvár. Az aranyláz idején. Fenn, a hideg, északi télben. És a városnak volt egy serifje, akit úgy hívtak, hogy Röfi. A városban a sürgés-forgásnál csak a hideg volt nagyobb, és még a harmonikaszó is megfagyott azokon az éjszakákon, amelyeken az élet melegét nyújtó fahasáb egy zacskó aranyrögöt ért, és épeszű atyafi ki nem tette volna a lábát a jeges utcára, ahol a fagy halálos csizmát húzott a lassan lépkedőkre, hogy aztán széttépjék a farkasok.

E város rendjéért Röfi serif már több mint két évtizede felelt, nem ismert más városokat ezen kívül, és mindenki úgy emlékezett rá, mint aki a város megjelenésével egyidős, és hogy a város rendje és biztonsága neki köszönhető, ő azonban tudta, hogy a kezdeti időktől eltérően már akkorára nőttek a hideg és szürke falak, annyi különös idegen jelent meg a településen, hogy számukat sem tudta, így aztán koránt sem muzsikált úgy mint a kezdeti időkben.

Azokon a baljós éjszakákon, amikor a szánhúzó kutyák sem üvöltöttek üdvözlést a közeli erdőből világító és éhes szemmel leselkedő testvéreiknek, hanem megsűrűsödött a nehéz csend, Röfi serif tudta, hogy meg kellene töltenie hatlövetűjét, és a város ezer gondjától roggyant vállaira terítenie medvebőr köpönyegét, kezébe vennie medveölő puskáját, és őrjáratra indulnia a város körül. Ezt a feladatot azonban az évtizedek rutinja alatt megunta, ismert minden éjszakai zugkimérést, pontosan tudta, kit talál holnap félig fagyottan és farkasfogak által felszántott bőrrel a nehéz szagú kocsmák olajos papírral fedett ablakai alatt. És azt is tudta, hány birkát ragadnak majd el a farkasok. De mindez már nem jelentett kihívást számára, nem tudta rászánni magát, hogy a mindennapi rutintól elnehezült lábát levegye az íróasztaláról, távol kerüljön kedves flaskájától, így maradt a kandalló tüze mellett, és csak hajnalban lőtt ki néhányat a hátsó ablakon, hogy a város lakói az ismerős dörrenések hallatán elégedett biztonságtudatban forduljanak ágyikójuk másik oldalára.

Velük ellentétben, Röfi serif nem aludt jól. Aggódott, hogy mi lesz, ha a város lakói egyszer rájönnek, hogy csak a levegőbe pufogtat hajnalonként, vagy ha elfoglalják a várost a farkasok. Csendben szenvedett a gondolattól, sőt kínlódásának mélypontján még a kezét is levette egy pillanatra a szék karfájáról. Nem lesz ennek jó vége – gondolta, változtatni kellene. És még mélyebbre húzta a homlokába a sombrerót, és rágta-rágta szakálla csücskét tovább.

Röfi serif, aki nem volt se hülye, sem rosszul informált, egy nap megneszelte, hogy egy titokzatos rendfenntartó járőrözik a város körül a hét minden napján, és pontosan ugyanakkor és ugyanott. Nem állítja meg se hó, se fagy, se félelem. Teszi a dolgát szakadatlanul, rendíthetetlen kötelességtudattal.

Röfi serif először igen nagy haragot érzett, amiért a titokzatos idegen belekontárkodik az ő munkakörébe, így aztán megolajozta hatlövetűjét, szarvasbőrrel megtisztogatta puskája csövét, három réteg jégeralsót és öt réteg zoknit húzott, és lesbe állt a város szélén, hogy körmére nézzen a jogkörét bitorló idegennek.

És látta, hogy jön egy árnyék, jön, rendületlenül havon és jégen át, és ahogy körbe jár a város szélén, egy furkósbottal fejbe kólintja a betörni készülő farkasokat. Amint végzett egy-egy bestiával, azt gondosan feljegyzi egy noteszbe, és az elejtett vadállatokat szabályos gúlába hordja.

Röfi serif úgy érezte, hogy az ismeretlen meglopja őt és a várost, hiszen farkasok nélkül nincs félelem, és anélkül talán serifre se lenne szükség. Nem beszélve arról, hogy a környék hangulatához tartozó farkasüvöltések számát is csökkenti ez a tevékenység, és még az is lehet, hogy az állatvédelmi törvény rendelkezéseit is megsérti a furkósbot használata.

Röfi serif tehát gondolt egyet, és távcsöves puskájával célba vette az idegent. Azonban mielőtt tüzelt volna, a fagy ujjainak cirógatása halálosan mély álomba ringatta, mintha egy spirálon ereszkedett volna lefelé, egyre lejjebb és lejjebb és lejjebb.

Amikor kinyitotta a szemét, egy modern és rendezett barakkban találta magát, farkasprém takarók melegében. A célszerűen és egyszerűen berendezett barakkban minden a helyén volt, és a konyhaasztaltól rezzenéstelen arccal figyelte őt egy idegen. A serif egy pillanat alatt beleizzadt három réteg jégeralsójába, de bátorságot tettetve belepillantott az idegen kávéscsészéjébe, mire az megszólalt: S10W40 motorolaj. Én ezt fogyasztom. Mert én egy android vagyok.

Röfi serif megkérdezte az androidot, hogy miért őrzi az embereket. Az android elmondta, hogy azért, mivel ez szerepel a programjában. Rőfi serif ugyan a választ nem értette teljesen, de tudta, hogy a robotok igazat mondanak, így elfogadta a másik feleletét.

Ezt követően Röfi serif megkérdezte, hogy honnét tudja az android, hogy mikor és merre és hová kell mennie ahhoz, hogy az emberek biztonságba kerüljenek? Miért nem valami mást csinál ebben a kutya időben?

– Én egy bádogember vagyok. A programom határozza meg a cselekedeteimet. Egyszerűen látom legbelül, hogy mi a feladatom, és a szoftverem megsúgja nekem, hogy rajta, ezt halogatás nélkül meg kell csinálnod. – válaszolta az android, és nagyot kortyolt az S10W40 motorolajból.

Röfi serifet szíven ütötte a válasz egyszerűsége és tisztasága, és ezentúl teljesítette kötelességét, és az androiddal együtt járta hajnali járőr-útjait, lépteik alatt ropogott a szűz hó, és az android furkósbotjának csapásai aláfestő zenét szolgáltak a hatlövetű dörrenéseihez, amire egyre és egyre és egyre kevésbé volt szükség, mivel a farkasok mélyebbre és mélyebbre, sőt még annál is mélyebbre húzódtak vissza a rengetegbe, és végül eljött az a nap, amikor a városból eltűnt a félelem.

És ekkor Röfi serif leült a csapszékbe az új barátjával, magának egy üveg whisky-t, a társának egy flakon Castrol GTX motorolajat rendelve. És amint csendben iszogattak, Röfi serif arra gondolt, hogy lehet ugyan bádogból az android, a szíve mégis arany, és most már testvérek őt a tettben, és bizony a működtető programban is, hiszen egyikőjük számára sem kérdés immár, hogy alapvető küldetésük itt a Földön: az emberek nyugodalmas álmát megvédeni.

dr. Horváth Sándor Domonkos

(kötelességtudat)

 

Call Now Button