Fény, sötét

Egy barátom azért szereti az éjszakai vezetést, mert először a fény jön, és csak utána a vas. Ha valami felháborít bennünket, általában a „vas” érkezik elsőként. Azaz az érzelmeink ragadnak el bennünket, és csak később „vetik be magukat” a gondolataink. Számos írás született már ennek okáról, de ebben a bejegyzésben nem az okok boncolgatása a célom. Inkább megosztanék egy jelenséget: az érzelmi felindulás pillanatában hajlamosak vagyunk általánosító kifejezéseket használni, például: „Te ilyen vagy olyan vagy!”

A minap egy furgon egészen közel parkolt egy személygépkocsi mellé, így az akkor érkező úrvezető a következő szavakkal illette a furgonból kiszálló idősebb urat: „Maga egy barom! Hogy fogok így beülni a kocsimba?” A vita heves szóváltásig fajult, majd néhány perc múlva az idősebb úr kiállt a furgonnal, hogy helyet csináljon a mérges autótulajdonosnak. Eközben a furgon elzárta a forgalmat, ami miatt néhány türelmetlen sofőr hangos dudálással fejezte ki a nemtetszését.

Ez a hétköznapi eset is hozzájárul ahhoz a sok kisebb stresszfaktorhoz, amelyek a mindennapok során felhalmozódnak és feszültséget keltenek mind a szituáció résztvevőiben, mind pedig annak szemtanúiban.

Az idősebb úr nyilvánvalóan téves döntést hozott, amikor azt a parkolóhelyet választotta, amely nem volt megfelelő a nagy furgonjának, hiszen a szomszédos gépkocsik tulajdonosai nem tudták volna kinyitni az ajtójukat. Annak ellenére, hogy sürgősnek érezte a bevásárlást a közeli piacon, érdemes lett volna keresnie egy jobb helyet a járműve számára.

A másik sofőrnél is előtérbe kerültek az indulatok. De azzal, hogy sértő szavakkal illette a másikat, nem gyorsította a probléma megoldását. A válasz is hasonló hangnemben érkezett, ami tovább rontott a helyzeten. Természetesen nem várható el az emberektől, hogy ilyen idegesítő helyzetekben rendkívüli önuralomról tegyenek tanúbizonyságot, de mindannyiuknak jobb lett volna, ha érettebben reagálnak.

Azt mondhatnák erre persze, hogy ezt a viselkedést alapvetően befolyásolta az érintettek múltja, lelkiállapotuk, korábbi traumáik, kötődési mintázatuk, személyiségük, én-állapotuk, akármijük – de vajon ez eleve mindent eldöntött-e?

A kávéizmus csapdája

Egyfelől eszembe jut, amit Feldmár egyik könyvében olvastam. Valahogy így, nem pontos az idézet, de ez a lényeg: „Ha egy kávéház teraszán ülök, kezemben egy csészével, akkor Feldmár nem ’kávéista’, hanem kávét iszik.” Így a furgonos bácsi se „hülye barom”, hanem egy ember, aki rossz döntést hozott, és akit felszólítunk ennek a korrigálására.

Ismerek egy kisebb közösséget, amelynek tagjai rendkívüli türelemmel és kifinomult udvariassággal kommunikálnak egymással. Amikor megjegyeztem, milyen kedvesek egymáshoz, az egyikük azt válaszolta: „Tudod, mi annyi feszültség között élünk és dolgozunk, hogy ha nem így viselkednénk, a csapat felrobbanna.”

Bár ezen a ponton az ördög ügyvédje felvethetné a hitelesség kérdését, azt gondolom, hogy az önkontroll jó kezdet lehet a társadalmi túlélés sajnálatosan ritka kíérleteiben.

(Illusztráció: Chat GP)

dr. Horváth Sándor Domonkos közösségi és családi mediátor